Galéria
A Legjobb Diákvállalkozás – nyert a Zumia
Diákvállalkozásunk Zumia néven debütált 2016 decemberében a KÖKI terminálban a Karácsonyi Diákvállalkozások keretén belül a JAM szervezésében. Ez komoly és összetett felkészülést jelentett a karácsonyi vásárra, amelyre a gyerekeknek másfél hónapot készültek. Saját termékeket terveztek, a gyártási folyamatért maguk feleltek, és a márka arculatát is ők találták ki, ide értve az összes grafikai munkát (névadás, logo, szórólap, fotózás, csomagolás, szóróanyag…).
Pontosan úgy ahogy a nagyok, céget alapítottunk, volt hetes beszámolónk, meetingünk, lett üzleti tervünk, gyártási folyamatot terveztünk, sorozatgyártási technikát tanultunk, arculatot terveztünk, de megtanultunk nyugtát írni is, mosolyogva árusítani, és volt évzáró céges bulink is.
Nagyon büszkék voltunk, hiszen a Zumia decemberben megnyerte Közönség kedvence díját, a programra érkező vendégek szavazata alapján.
Tavasszal újra megrendezésre került a verseny, ezennel az Europarkban. A Zumia csapata vadonatúj termékekkel indult útjára ismét, diákjaink húsvéti témában készültek alkotásaikkal.
Ezennel miénk lett a Legjobb Diákvállakozás díja az általános iskolások kategóriájában. A gyerekek díja: egy hetes táborozás Bogácson, ahol további hasznos dolgokat tanulhatnak a vállalkozói életről.
Zumia munkatársak:
kerámia szakról: Azurák Zsófi (tervezés, kivitelezés), Nagy Szonja (tervezés, kivitelezés), Leier Máté (tervezés, kivitelezés), Rédei Marci (tervezés, kivitelezés), Solti Luca (kivitelezés), Solti Lili (tervezés, kivitelezés), Négyesi Vivien (kivitelezés), Lieb Marci (tervezés, kivitelezés, grafika), Hering Csenge (tervezés, kivitelezés), Kovács Szonja (tervezés, kivitelezés),
textil szakról: Ondrusek Bori (tervezés, kivitelezés).
A diákoknak és felkészítő tanáruknak, Kőházi Máriának gratulálunk!
Diákvállalkozások Karácsonyi Vására és Versenye, KÖKI Terminál 2016. december 16.
Iskolánk művészeti tagozatának kerámia szakcsoportja 11 fővel az idei tanévben Junior Achievement Magyarország diákvállalkozási programjához csatlakozott.A JAM diákvállalkozási program egy olyan hosszú távú, egész tanéven átívelő projekt, melyben az általános- és középiskolás diákok megtapasztalják, hogyan kell működtetni egy vállalkozást.
A program különlegessége, hogy Magyarországon egyedülálló módon a diákok valós pénzforgalmat bonyolíthatnak, nyugtát állíthatnak ki termékeikről és szolgáltatásaikról. Erre a NAV és a JAM közötti keret megállapodás ad lehetőséget.
A vállalkozás Zumia néven a Diákvállalkozások Karácsonyi vására és Versenye keretében mutatta be munkáit. A közönség szerette a termékeket, szívesen megvásárolták és szavaztak rájuk, így a verseny keretében a Közönség kedvence díjat nyerték el.Gratulálunk Kőházi Mária tanárnőnek és a csapatnak, melynek tagjai: Hering Csenge, Kovács Szonja, Négyesi Vivien, Lieb Márton 8. osztály, Solti Lili 7. osztály, Azurák Zsófia, Solti Luca, Ondrusek Bori,Nagy Szonja, Leier Máté, Rédei Márton 5. osztály
Köszönet Lieb Ferenc szülőnek a szórólapok és plakátok tervezéséért és a kivitelezésért.
« Előző Következő » 1 2 3 4